Habanero Chocolate

A habanero chocolate – nem túl meglepő módon – a habanero egyik változata.

Különbséget – eléggé nyilvánvalóan – a színében kell keresnünk és nem az ízében, bár azt gondolom, hogy sokaknak megdobogtatná a szívét, ha az íze is csokira hajazna. Bevallom, nekem különösebben nem tetszene, mivel a csoki annyira nem az én világom. Így aztán mondhatom, hogy szerencsére csak színében hasonlít egy ronda és finom csokira. Formája ugyanis nem hegyes, kicsit gyűrött, a vége tompán visszahajlik, vagy esetleg kerek.

Érési ideje egy kicsit hosszabb, mint a Habanero Franciscáé, de nem sokkal. Termés szempontjából nem olyan szapora, mint a korábban megismert testvére, de nagyon mutatós, amikor a sötétzöld bokron ott lógnak a csoki színű gyümölcsök.

És akkor jöjjön a leginkább várt rész: az íze és a csípőssége.

A chocolate íze ugyanazokat a jegyeket hordozza, mint az összes többi habanero, azaz gyengéden gyümölcsös, sárgadinnyés, trópusi gyümölcsökkel megbolondított illat és íz ingerli a gyanútlan fogyasztót. Aki azonban megfelelően odafigyel az illatolás közben, az a háttérben megérzi a figyelmeztetést, az egyértelműen mérges illatot, a kapszaicin összetéveszthetetlen aromáját.

De vigyázat, mert jaj annak, aki csak a gyümölcsöt megtalálva, elkábulva az illatától, óvatlanul beleharap, akár a csokiba!
A chocolate habanero csípőssége ugyanis túltesz a már ismert tesóén. A Scoville-skála szerint kb. 450.000-600.000 SHU jön ki belőle!
Tapasztalatunk szerint valóban benne van ennyi anyag, kóstolás alapján egyértelműen csípősebb, mint a többi habanero fajta.

Végezetül egy rövid kis történetet szeretnék megosztani a tisztelt olvasókkal.

2011-ben, egy gazdanapon, kiraktunk néhány chilit is kóstolgatni. Természetesen összevágtuk apró darabokra, nehogy valamilyen károsodást okozzunk óvatlanabb vendégeknek.
A biztonság kedvéért mindegyik mellé odaírtuk a Scoville-skála szerinti csípősségét is. Többek között chocolate is szerepelt a kínálatban, a kóstoló sor fajsúlyosabb felén; felette már csak a Naga Jolokia volt.
Többen jöttek kóstolgatni; mindenkinek felhívtuk a figyelmét, hogy a megfelelő súlycsoportba tartozó ellenféllel kezdjen, edzettségi állapotától függően. Ez többnyire be is jött.

De nem mindenkinél: egy ismeretlen, de cselekedete alapján vakmerő középkorú úr egyszer csak ott termett az asztalnál, majd se szó, se beszéd felkapott egy darabot csak úgy, puszta kézzel a chocolate-ból, és azonnal az orrához emelte, és mint a tubákot, szívta be az illatát. Azt nem tudom, hogy hozzáért-e a nyálkahártyához, de 1-2 másodperc múlva – gondolom, az illatától elbódulva – nagy lelkesedéssel bekapta. Sem előtte, sem közben nem kérdezett semmit. A habanero – szokásához híven – az első néhány másodpercben csak a gyümölcsös csapdát mutatta, aminek az úr beugrott, így aztán mire kérdezni akart, már nem volt lehetősége: csak úgy pőrén lenyelte, majd elkezdett látványosan pirosodni a feje, mint a higany, úgy ment felfelé a piros szín. Nem szólt, gondolom nem is nagyon tudott volna,; sarkon fordult és elvágtatott a csap felé. Akkor már úgy voltunk vele, hogy inkább nem szólunk, hogy a víztől rosszabb lesz. Aznap még többször láttuk, de mindig a standunktól legmesszebb lévő úton közlekedett, közelebb többet nem jött.

A tanulság: a szlogenünk. A chilivel valóban megjárhatja a Mennyet és a Poklot, de előre soha nem tudhatja, hogy milyen sorrendben!

Az úr azt hitte, hogy a végére jut a Paradicsom, de a tisztítótűzben végezte.

Fénykép

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A chilivel valóban megjárhatja a Mennyet és a Poklot, de előre soha nem tudhatja, hogy milyen sorrendben!